2013. március 12., kedd

Én a C-vitaminnal vagyok

Mióta többet foglalkozom azzal, milyen tévhitek lengik körül a terhesség alatt szedhető, csinálható dolgokat, az igazából inkább elszomorít, hogy mennyi fölösleges szorongást okoznak a kismamáknak. Vegyük például a vitamin szükségletet. Egyértelműen megnövekszik ilyenkor, mégis az általánosan ajánlott magzatvédő vitaminok maximum a skorbut ellen védenek meg egy nem terhes nőt is.

Pedig a C-vitamin a sejtek épségéért, a vas felszívódásáért felel, a kötőszövetek kollagénjének képződéséhez, és ennél fogva a vérerek falának stabilitásához elengedhetetlen. Jó antioxidáns hatású, az ellenálló képességet fokozza.

Tehát elég fontosnak tűnik. Sőt: A magzatburok idő előtti repedése az összes terhesség mintegy 20 százalékát érinti. Ha a magzatot és a magzatvizet védő burok túl korán megreped, és elfolyik a magzatvíz, fennáll a koraszülés veszélye. A C- vitaminnak fontos szerepe van a burok épségének megőrzésében, ezért a terhesség alatti elégtelen C-vitaminfogyasztás veszélyt jelent. A C-vitamin szedése a terhesség 20. hete után hatásosan csökkenti a korai burokrepedés kockázatát. Az ajánlott napi bevitel felnőtteknek: 70 mg??? A szükséglet növekedése a várandósság és szoptatás alatt +50 %, így napi 100 mg-ot ajánlanak szedni. De azért ez a mennyiség és biztosan nem várandós, de Nobel-díjas tudósunk, Szentgyörgyi Albert által bevett 1000 mg között, azért óriási különbség van!

Mégis képesek beleírni az ajánlásba: "Egy vizsgálatban kimutatták, hogy terhes nőknek a második trimesztertől a szülésig adott 1000 mg/nap C-vitamin adag mellett fokozódott az alacsony (< 2,5 kg) születési testtömeg kockázata. A C-vitamin kiválasztódik az anyatejbe. Szoptatás alatt a C-vitamin-szükséglet nagyobb, de az ajánlott 100 mg/nap adagnál nagyobb mennyiségben történő pótlás nem javasolt." Miközben éppen egy másik vizsgálat azt mutatta ki, amit fentebb írtam, hogy hatásosan csökkenti a korai burokrepedés kockázatát. Most akkor mi van? Mikor és mennyi C-vitamint ajánlatos szedni?

Mindent átolvasva, és a józan észre hallgatva - hiszen kiürül a felesleges mennyiség elég könnyen, főleg, hogy a kismamák (legalábbis én biztosan) sokat isznak, így hamar szaladnak - a kérdés első felére a válaszom az, hogy: MINDIG. A második felére pedig az, hogy: SOKAT.

Azt viszont érdemes tudni, hogy mik gátolják a C-vitamin felszívódását?
- Az egyszerű cukrok gátolják a C-vitamin felszívódását (pl. a méz is), mintegy versenyeznek a C-vitaminnal a szállító rendszerben
- A szénhidrát bevitel akár 6 órán át is 50%-al csökkentheti a C-vitamin felszívódást
- Az alkohol megköti a C-vitamin nagy részét, de ez ugye engem nem érint

Arra is jó figyelni, hogy mitől csökken ételeink C-vitamin tartalma?
- Erős fény, valamint magas hőhatás és páratartalom következtében a C-vitamin gyorsan bomlik
- Főzéskor és lúgok hatására a C-vitamin szinte teljes egészében elbomlik
- Hámozással a C-vitamin tartalom kb. 60%-a vész el
- Fagyasztás során a C-vitamin 25%-a vész el
- Friss zöldség szobahőmérsékleten tárolva néhány napon át szinte minden C-vitamin tartalmát elveszíti
- Az alma 2-3 hónap tárolás után 60% C-vitamint veszíti el

További érdekességek a C-vitamin eredetéről és hatásairól itt és itt.
 

2 megjegyzés:

  1. Én már megkaptam az aggódást a "nagy dózisú" C vitamin bevitelem és a leendő veseköveim miatt. :)

    VálaszTörlés
  2. Itt cáfolat :) http://www.tenyek-tevhitek.hu/c-vitamin-es-veseko.htm

    VálaszTörlés