2014. január 8., szerda

5 érv, ami miatt érdemes minél később fürdetni az újszülött babát

Sok érv létezik amellett, hogy miért ne fürdessük az első órákban, vagy akár az első napokban az újszülött babánkat. Sok kórházban az a gyakorlat, hogy azonnal csap alá teszik a picit, de mint szülő elvileg eldöntheted, hogy ki és mikor fürdesse meg őt. Felsorolok néhány fontos dolgot, ami segíthet a döntésben. Az én Fini lányom az első héten egyáltalán nem fürdött. A pelenkával fedett részeket esténként langyos fürdőkesztyűvel átmostam. És nem lett semmi baja. Egyszer pedig még együtt is fürödtünk.
(A képen két órája született.)

1. A gyerekek természetes bőrvédelemmel születnek
A gyerekek bőrét a méhen belül egy különleges anyag védi, a magzatmáz. Néhány babán sokat lehet még látni a kicsit ragacsos, sárgás, krémszerű anyagból, van akin pedig már alig, vagy egyáltalán nincs. Azok a kicsik, akik később, 41. 42. héten születnek, már alig rendelkeznek ilyennel, esetleg már csak a hónuk alatt, vagy más hajlatokban. A legújabb kutatások szerint a magzatmáz azért is fontos, mert egyfajta védőfalat biztosít az immunrendszer számára a fertőzések ellen, és ha hagyjuk felszívódni magától, akkor mire ez megtörténik, addigra pont van ideje megerősödni. Ez még fontosabb lenne a kórházban született gyerekeknek, ahol nagyobb fertőzésveszélynek vannak kitéve. 

2. A babák a mama közelében akarnak lenni már az első pillanattól
A megszületés után a babák a lehető legközelebb szeretnének lenni a mamájukhoz, a mama melléhez, ahol hallhatják, érezhetik, szagolhatják őt. Bőrkontaktusban lenni a legkényelmesebb számunkra. A mellkason fekvés segíti a tej termelődésének beindulását is és könnyebbé teszi a babának a külvilághoz alkalmazkodást. Ha rögtön, a születés után elviszik a babát fürdetni, megszakad az a folyamat, ahol megismer téged, ahogy biztonságban érzi magát, nem is beszélve arról, hogy milyenek lesznek az első élményei.


3. Alacsony testhőmérséklet
Az újszülötteknek meg kell tanulniuk a testhőmérsékletük szabályozását. Ha elviszik az anyától egy fürdés miatt, az még nehezebbé teszi számukra, hogy a normális szinten tartsák. Sokszor melegítő lámpa alá kell tenni őket fürdés után. A mama mellkasa a legjobb hely a számukra, mert megvan a képessége a melegítésre és a hűtésre is, igény szerint.

4. A vércukor és a stressz hormonok normális szinten maradnak
A külön lét a mamától csak indokolatlan stresszt okoz az újszülöttnek, aki még csak most próbálja kitalálni, milyen is az élet idekint. Ha elviszik fürdeni, sírni fog, nem érzi magát biztonságban, amire a stressz hormon szintjének emelkedésével válaszol. Gyorsabban lélegzik, nő a vérnyomása, a vércukorszintje pedig átmenetileg lecsökkenhet. Amint a mama közelében van, ezek mind visszatérnek a normális értékekhez. Ez főleg a terhességi cukorbetegség esetén lehet fontos.

5. Mamával vagy a papával fürdeni jó dolog
Amíg a baba a szülei közelében érzi igazán jól magát, addig megfontolandó, hogy együtt fürödjenek, amikor arra a szülők készen állnak. A papa, vagy a mama ölelő karjaiban a legjobb dolog az első fürdés. A baba biztonságban és szeretetben van, és nem kell elszakadnia a szüleitől az első napokban. Lehet, hogy annyira jól érzi majd magát, hogy el is alszik a vízben. De nem szabad megfeledkezni arról, hogy a vizes babák nagyon csúszósak! Mindig segítséggel kezdjünk bele a közös fürdésbe! Viszont így sok, szép, meghitt pillanatunk lehet az első héten, amire mindig emlékezni fogunk.

Forrás angolul ezen a linken.


Az anyatejből igenis megfelelő vaspótláshoz jut a baba

"Mégis sokan gondolják azt, hogy az anyatej nem tartalmaz elegendő vasat, ezért előbb-utóbb vérszegény lesz a csecsemő. A korai hozzátáplálást javasló orvosok ezért ajánlották régebben a gyümölcsök és a zöldségek bevezetését már néhány hetes kortól kezdve. Hat hónapos korig azonban a csak anyatejjel táplált csecsemőkben nem igazolható a vashiányos vérszegénység vagy a vasraktárak csökkenésének kockázata. Az anyatej vastartalmának biológiai hozzáférhetősége például 50 százalékos, ami jóval magasabb, mint a tápszerekben (csak 7 százalék), vagy a csecsemőknek adott gabonatermékekben (4 százalék). Az anyatej kálciumának 75 százaléka szívódik fel a csecsemő szervezetében, míg a tehéntejalapú tápszer esetében ez csak 50 százalék. Az anyatej ezeket az előnyöket a csecsemő hat hónapos kora után is megőrzi, tehát féléves kor után sem érdemes tápszerre vagy tehéntejre áttérni. " La Leche Liga Szoptatós füzet
Még több információt az anyatejes táplálással kapcsolatban a La Leche Liga honlapján.