Tegnap láttam őt először. És dobogott a szíve, olyan hevesen, hogy az én szívem is gyorsabban vert egy darabig. Sose gondoltam volna, hogy ez ilyen érzés lesz. Eddig valahogy olyan mesebeli volt az egész, féltem is, hogy ha elmegyek az orvoshoz majd azt mondja: Ön téved, nincs is ott senki. Annyiszor próbáltuk korábban, és sosem sikerült. Mostanában meg néha azzal álmodtam, hogy csak a képzeletemben létezik még mindig. Pedig most már igazi, ember forma. 3,7 cm. Nem is nevezhetem többet kis aliennek. Vendelnek hívom most, bár nem tudom, fiú lesz-e, vagy lány. A dédpapámat hívták így, és mindig nagyon tetszett ez a név. Lehet, hogy hülyeség, de ez van. Nektek milyen volt őt először látni? Hallani?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése